16. Keresztút - Pio atya gondolataival

Pio atya mélyen és feltétlenül hitt abban, hogy egyedül csak Jézus értheti meg, milyen kínokat él át, amikor a Kálvária fájdalmas útjára gondol. „Hasonlóképpen elképzelhetetlen, hogy milyen megkönnyebbülést jelent Jézusnak nemcsak az, hogy együtt szenvedünk vele, hanem az is, hogy rátalál egy lélekre, aki szeretete révén nem vigasztalást kér tőle, hanem részese az ő fájdalmának.” Szent Pál apostol nyomán vallotta, hogy minden kegyelem, így az is, hogy hordozhatja a Megváltó sebeit, s hogy folyamatos kapcsolatban lehet vele. „Jézus megengedte, hogy meghalljam a hangját a szívemben.”

San Rotondo szent életű szerzetese számára rettenetes szenvedést okozott, amikor naponta tapasztalta, hogy sokan mennyire nem törődnek Jézussal, s ami még szomorúbb, hogy „bántalmazzák is, borzasztó szitkokkal káromolják.” Pedig Jézus, „a fájdalmak férfia” azt szeretné, ha minden keresztény követné.

Pio atyának azonban Jézus a szenvedés mellett megadta az erőt is a kereszt hordozásához. Krisztus azt akarta, hogy Pio atya lelke „mindennapos és rejtett vértanúsággal” tisztuljon és próbáltassék meg.

Pio atya arra inti a híveket, hogy a mindennapi kemény megpróbáltatások ellenére se veszítsék el hitüket, bízzanak Jézus végtelen irgalmában és jóságában, „mert Ő soha el nem hagy benneteket. Éppen ezért mindig öleljétek át az Ő szent keresztjét; segítsetek neki.” Jézus Krisztus számunkra a példakép, az Ő útmutatása szerint kell alakítanunk az életünket.

A bűneinkért önmagát feláldozó Isten Fia halálával megmutatja nekünk, hogy „halottak voltunk a bűn miatt”, föltámadásában pedig „kegyelemre való újjászületésünk legtökéletesebb modelljét kaptuk.” Így mindig az életé és a reményé az utolsó szó.


Előttünk a kálvária. Rajtunk is múlik, hogy turistaként, vagy
Krisztus értünk való szenvedését elfogadva tesszük meg a fájdalmak útját.

Kálvária - Rotondoban




Keresztút Pio atya gondolataival


I. állomás
Jézust halálra ítélik

"Mennyire szenvedek, amikor látom, nemcsak hogy nem törődnek az emberek Jézussal, hanem ami ennél sokkal rosszabb, bántalmazzák is és borzasztó szitkokkal káromolják Őt. Szeretnék inkább meghalni vagy legalább megsüketülni, mintsem e szitkokat hallani, mellyel az emberek illetik Istent. Így imádkoztam az Úrhoz: Uram, inkább ölj meg, mintsem jelen legyek, amikor bántanak Téged"




II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet

"Teljesen hagyatkozzatok rá a lelkek édes Jegyesére. Hajtsátok fejeteket e gyengéd Jegyes szívére, ahogy a szeretette tanítvány is tette, és ne féljetek, mert az Égi Mester nem fogja megengedni, hogy egy hajszál meggörbüljön a fejeteken, ahogyan nem engedte, hogy bántás érje tanítványait a Getszemáni kertben. És a tolongó sokaság közepette észrevétlenül kisérjétek a Királyt a Kálváriáig."



















III. állomás
Jézus először esik el a kereszttel

"Jézus, a fájdalmak férfia úgy szeretné, ha minden keresztény őt követné. Most Jézus nekem is kínálja e kelyhet; én elfogadtam, íme, ezért nem kímél engem. Az én szegényes szenvedésem mit sem ér; Jézusnak mégis tetszik, mivel itt a földön annyira szeretem Őt. Ezért azokon a napokon, amikor ő többet szenvedett a földön, jobban érezteti velem a szenvedést."














IV. állomás
Jézus édesanyjával találkozik

"A Fájdalmas Szűz nyerje el szentséges Fiától, hogy egyre inkább elmélyedhessünk a kereszt misztériumában, és vele együtt megrészegedhessünk Jézus szenvedésétől. A szeretet legnagyobb bizonysága szenvedni a szeretett személyért; és miután Isten Fia tiszta szeretetből annyit szenvedett értünk, nem lehet kétségünk afelől, hogy az Érte hordozott keresztet lehet szeretni."














V. állomás
Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet

"Jézus ismételten mondja nekem: "Ne félj, én szenvedést adok neked, de erőt is adok hozzá. Azt akarom, hogy a lelked mindennapos és rejtett vértanúsággal tisztuljon és próbáltassék meg. Ne csodálkozz rajta, ha megengedem az ördögnek, hogy gyötörjön, a világnak, hogy undorítson, s a számodra legkedvesebb személyeknek, hogy kínozzanak téged; mert semmi sem tudja legyőzni azokat, akik az én szeretetemért hordozott kereszt alatt nyögnek, és akiknek én magam sietek segítségére."













VI. állomás
Veronika letörli Jézus arcát

"Szelíden helyezzétek szíveteket a mi Urunk sebeibe, ne karotok erejével. Igen nagy bizalommal legyetek az Ő irgalmassága és jósága iránt, mert Ő soha el nem hagy benneteket. Éppen ezért mindig jól öleljétek át az Ő szent keresztjét; segítsetek neki!"












VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel

"Szüntelenül ajánljátok fel az Úrnak életetek áldozatát, és mindazt, amit el kell viselnetek. És Jézus a rá annyira jellemző szuverenitással fog uralkodni a szíveteken. S hogy egyre inkább méltók legyetek a szentek dicsőségére, ajánljatok fel Istennek mindent, amit csak elviseltek, napjában százszor vagy még többször. Szorosan kötődjetek Hozzá szerelmes akarattal."








VIII. állomás
Jézus szól a síró asszonyokhoz

"Jézus Krisztus a példakép és a minta, aki szerint életünket alakítanunk kell. Jézus azonban a keresztet választotta királyi zászlajául, ezért azt akarja, hogy minden követője a Kálváriára vezető utat járja, hordozza keresztjét, és azon lehelje ki lelkét. Csak ezen az úton jutunk el az üdvösségre."








IX. állomás
Jézus harmadszor esik el a kereszttel

"Mindig a hit szemével tekintsünk Jézus Krisztusra, mint a mi jóságos és jótékony angyalunkra, aki keresztjét hordozva megy föl a Kálváriára. S miközben Ő kínok közepette haladt fölfelé a Golgota emelkedőjén, látjuk, hogy lelkek serege követi Őt, akik saját keresztjüket hordozva ugyanazt az utat járják."




X. állomás
Jézust megfosztják ruháitól

"Szegény Jézusom, újra megbántottalak téged! A szívem oly kemény, hogy nem tud annyira megindulni, amennyire kellene, amikor ama bántásokra gondolok, amelyeket Jézussal szemben elkövettem. De amennyire képes vagyok rá, bánni akarom. Ezért sírtam csöndesen, de a fájdalom könnyei egyúttal nagy boldogságot jelentettek számomra."








XI. állomás
Jézust a keresztre szegezik

"A Kálvária hegyen azok a szívek laknak, akiket az Égi Vőlegény kedvel. Ó, mennyire boldognak kell tartanod magadat, ha erőfeszítéseket tehetsz, hogy mindig ott időzzél, hűségesen és szerelmesen ott lakozzál, hogy imádhasd ezen a hegyen a megfeszített Krisztust már ebben az életben, mert így biztosíthatod teljes bizonyossággal azt, hogy a másik életben is imádhatod a megdicsőült Jézust!"








XII. állomás
Jézus meghal a kereszten

"Jézus hozzám fordult és azt mondta: "Fiam, ne hidd, hogy az én haláltusám három óráig tartott, nem. Én a világ végezetéig vívom haláltusámat azokért a lelkekért, aki számomra kedvesek. Miközben haláltusámat vívom, fiam, nem szabad elaludnod. Lelkem keresi az emberi jóság cseppjeit; de jaj, magamra hagynak közömbösségük terhével."











XIII. állomás
Jézus testét leveszik a keresztről

"Nagyon meg kell alázkodnunk, látva, hogy mennyire nem vagyunk urai önmagunknak, és mennyire szeretjük a kényelmet és a pihenést. Mindig tartsd szemed előtt Jézust: Ő nem pihenni jött közénk, és nem keresett kényelmes körülményeket sem lelki sem testi értelemben, hanem harcolni jött, önmagát megtagadni és meghalni jött."











XIV. állomás
Jézust sírba teszik

"Meg ne hátráljatok, és még kevésbé meg ne álljatok, amíg föl nem értek az élet kálváriájára. Jézus fogja majd a kezeteket, hogy ne tétovázzatok. Isten segítő kegyelme, és a jutalom, amit Jézus tartogat számotokra, édes bátorításotok lesz."












XV. állomás
Jézus feltámadt

"Miért áldozta föl magát Jézus Krisztus? Hogy kiengesztelje a bűneinket - válaszolja a hit. Miért támadt föl oly csodálatos módon? Hogy tanúságot tegyen nekünk megváltásunk következményeiről. Halálával megmutatja nekünk, hogy halottak voltunk a bűn miatt, föltámadásában pedig kegyelemre való újjászületésünk legtökéletesebb modelljét kaptuk."






"A fájdalom a legnagyobb erőssége, hogy feltámasztja a lelket" Padre Pio



2 megjegyzés:

  1. Útravaló:

    Hova visz? Merről jön az út?

    Tőled jön és hozzád vezet.

    Hogyha oda akarok érni,

    Mindig segít védő kezed.

    Nem hagysz el, hogyha benned bízom,

    Velem vagy, ha tagadlak is,

    S keresztre szegezett gyertyalángod,

    Hogyha engedem, hazavisz.

    VálaszTörlés